A múzeumba való belépéskor már lehetett érezni, hogy a komplexum is átalakításon esett át az elmúlt 2 évet illetően. Kezdésnek a bejárattól balra lecserélték az akkori Sebastian Vettel győztes autót a 2019-es Monzai győztes Charles Leclerc autójára.
Majd bizonyos ajtók zárása és nyitása illetve a nép terelése után az első terembe érve megpillanthattuk egy tűzpiros Ferrari 812GTS-t, egy Ferrari GTO-t, egy 250 LM karosszériát 1963-ból illetve maga az autót is egyben.
A következő terembe érve igazi luxus komplexumba érkeztünk ahol a teljesség igénye nélkül láthattuk a következő típusokat. Ferrari F40, F50, (sárga színben) La Ferrari, Enzo Ferrari, valamint egy fehér Ferrari FXXK-t (evo 2017) is a hozzájuk tartozó teljesítmény leírásokat is természetesen . A teremben egyébként megpillanthatjuk Enzo Ferrari irodáját illetve a Ferrari F50-es motor erőforrást és a LaFerrariét is üveggel körbezárva.
Miután kiélvezkedtük magunkat a következő helység a jövő generációs autók Ferrarijáról szólt (azért mellé betettek egy Ferrari SP1 Monzát is). Ez a Ferrari P80C. Egy igazi fenevad, amit az ember mellette állva csak próbál megérteni és értelmezni. Egy hihetetlen remekmű.
A következő teremhez egy lépcsőn keresztül juthatunk csak le, ahol minden a Mission Winnow és a Ferrari partnerségéről szólt, na meg persze egy VIP 3 üléses verdáról a falon, körülőtte fényárban úszó led fényekkel, illetve TV-kkel amikben a pilótáink nyilatkozatai voltak láthatóak.
Ez a rész a legnagyobb újítás a múzeumban, egyszerűen csodálatos látvány volt.
Innen már csak karnyújtásnyira voltunk a főteremtől, ahol egészen a V8-as motortól a V12-es motorig mindent megtalálhattunk kiállítva. Nem beszélve a Ferrari pilóták világbajnokainak faláról, az összes prototípus kiállításáról, illetve a világbajnok autókról. A hangulat, a zene, és az egész látvány maga a csoda, ahol könnyen elérzékenyülhet bármely Tifosi (mint ahogy mi is tettük ezt). Nehezen, de a termet magunk mögött hagyva egy külön helységben a Ferrari SF71H-t illetve a Ferrari 125S-t és egy Alfa Romeo 8c 2300 spidert is. A másik újdonság, hogy 15 illetve 25 euróért belehetett ülni egy Ferrari Californiába is ahol külön képet készítettek rólatok. Ezeken kívűl egy 2000-es években használt Michael Schumacher tankberendezést is kiállítottak a múzeumban ami egészen impozáns látványt nyújtott, akárcsak a boxfal és a hivatalos Ferrari Shop is.