Egyesületünk a Ferraristák Klubja Közösségi Egyesület megtartotta fennállása 16.közös futamnézését tegnap Budapesten, az Aréna Corner Cseh Söröző-ben.
A nagy melegre való tekintettel és az előző programokon roppant kevés létszámmal jelen lévő Ferraristák vezetői, nem fűztek nagy létszámhoz reményt, de a klubb ismét megcáfolta önmagát és 31 fővel voltunk a rendezvényen!
14:00-kor volt a találkozó, ahol André László molinóival kezdődött a díszítés bent az étteremben, majd elkezdődött a Tombola illetve tippjátékunk összeírása is. Több nyeremény is gazdára talált. Tábori Ferencé lett a Ferraris felső, Bulátkó Viktória barátjáé valamint Kovács Máriaé egy-egy Ferraris baseball sapka! – A tippjátékban, ahol az első 5 hivatalos befutóját kellett eltalálni – senki sem találta el, szóval a Carlos Sainz totemet amelyet Krajnyák Csaba ajánlott fel most senki sem vihette haza. ( legközelebb kisorsoljuk). A két Ferraris baseball sapkát ezúton is köszönjük Hortó Jánosnak aki pár óra alvással és több száz kilóméteres utazással is képes volt felutazni a rendezvényünkre. Takács Krisztina nyerte a Michael Schumacher zászlót amelyet szintén tombolán húztunk.
A hangulat ezúton is fergeteges volt, zászlók, molinók és kellemes ételek illetve italok társaságában szurkoltunk a Ferrari pilótáinak, akik sajnos csak a 9-10-ik helyen érték célba. (mondható, hogy rajtunk nem múlott.)
A következő egyesületi programot hamarosan hivatalosan is befogjuk jelenteni. Köszönjük mindenkinek a részvételt, csodálatos élmény volt. Forza Ferrari!