Szervusztok Klubtársaim. 

A tegnapi napon 2024.07.2-án Jódi András klubtársunk után  én is részt vettem a minden héten tartandó Hungaroringi pályaséta nevezetű programon, ahol a vezetőnk nem más volt mint a Formula magazin és a Formula podcast állandó hírszállítója Mészáros Sándor, valamint a Hungaroring versenyirányításból két személy is. 

Személy szerint izgatott vártam, mert Andris klubtársunk is nagyon jó élménybeszámolót tartott és ennek okán nagyon vártam ezt a sétát. Bejártuk a ring még álló de hamarosan megszűnő főépületet, a versenyirányítási központot. A versenyirányító szobában láthattuk azokat a biztonsági kamerákat, amikkel a pályát figyelik.

Nem is hinnéd mennyi eseményt rögzítetenek ezek a kamerák. Baleseteket nyílt napokon, versenynapokon valamint cukibb eseményeket, mint például a vadnyulak kergetőzésétől egészen az Őzgida megjelenéséig mindent. Megnéztük a sajtó szobát, ahol a pilóták adnak interjúkat a sajtónak.

Az interjú szobában már Mészáros Sándor várt minket és egy Ferrari szurkolónak köszönhető Michael Schumacher egykori verseny sisakja is. Elmondta Sándor mire is szolgál pontosan a sajtó szoba és a pilótákon már ott látható a testbeszédeik alapján ki milyen állapotban van a verseny előtt, a szabadedzések a qualifikáció és a verseny után.

Elmesélt a Vettel és Webber időszakból egy történetet miszerint ebből a sajtó szobából nézte Webbert aki valósággal már tombolt a Magyar Nagydíjon és az már előre vetítette ez az állapot a Törökországi ütközésüket.

Ugyanakkor Toto Wolff is megdicsérte a Hungaroring szervezői és kiszolgáló csapatát, amiért olyan dolgot nyújtanak a Forma 1 ideje alatt minden ott lévő sajtósnak, pilótának, szervezőnek… stb, amit sehol máshol nem kapnak! Kiemelte Wolff azt is, hogy amit ebből a több mint 20 éves épületből lehetett kihozni, azt maximálisan teljesítették!

Sándor hozzátette azt is, hogy már Eccleston úr is jelezte: Pusztán a Magyarok fent említett hozzáállása miatt is van még jelen a Magyar nagydíj, mert máshol már negyede ennyiért nem is lenne a környéken sem a Formula 1! Itt ezen a ponton kérlek nyomj  egy nagy tapsot és elismerést magadban minden olyan embernek, akik valaha is dolgoztak verseny létrejöttén.

A sajtószoba után lemehettünk a pódiumhoz a lihegő szobát érintve, ez az ahol a pilóták a verseny után vagy beszélgetnek egymással vagy sapkát dobálnak a másiknak. ( szerk ).

Innen egyenes a boxutcán át mehettünk ki a pályára és ekkor már nagyobb volt az izgatottság, hisz nem minden nap mehet az ember a pálya aszfaltjára. Itt láthattuk a Gold Tribünt szemből a boxutcát elválasztó falat valamint a célegyenes lejtését is az egyes kanyarig mennyire is lejt.

Mészáros Sándor mesélt pár dolgot miért van máshol a cél és a rajt vonal majd ezek után jelezte, hogy akkor kezdjünk neki a sétának, mert hamarosan ránksötétedik. Elindultunk a pályán, de én lemaradva indítottam egy TikTok live-ot is és meséltem a kanyarok történetét amikre emlékszem és érdekesnek tartottam. 

Megnéztük a régi nyomvonalat a 3-as kanyartól a Mansell kanyarig, ahol Felipe Massa súlyos balesete 2009-ből és Ralph Firman balesete is ami egyben Baumgartner Zsolt beugrását is lehetővé tette, ha jól emlékszem 2003-ban.. Innen mentünk tovább a pályán és a sikán után beértem a Sándorékat, mert alaposan le voltam maradva.

Ekkor nagyon jó sztorit mesélt a Red Bull ringről, hogy miket beszélt Stefano Domenicali-val a Hungaroring jövője, jelene és multja tekintetében és természetesen a gazdasági okokról is diskuráltak. Ekkor jött Sándortól a bűvös mondat: „valakinek kérdés”?

Én nem voltam rest és bekérdeztem, hogy sokat hallani a pilóták zárkozottságát illetően olyan újságírók esetében akikkel még nem találkoztak a pilóták, csapatvezetők.. Sándor csak annyit mondott, hogy ki mit tud kihozni az interjú alanyokból. Ez már ugye személyiség kérdése főként.

Sándor azt is elmondta nekünk, hogy miként választanak ki újságírót az adott országból. Milyen hatással vagy az olvasóidra, hány nagydíjon szerepeltél ( nem feltétlen Forma 1! ) és körülbelül mikor fogsz kapni örökös akkreditációt a Forma 1-ben.

Azt megtudhattuk tőle, hogy sajnos ott volt azon a hétvégén Ausztráliában amikor is Charlie Whiting eltávozott az élők sorából. Sándor elmondta, hogy Whiting nagyon szeretett mókázni és halála előtt éppen a Safety Car autóját hajtotta nem lassú tempóban és jól „megviccelte” Sándorékat amikor is hatalmas sebességgel hajtott be a boxutcába és a riporterek szó szerint menekültek biztonságos helyre, mert olyan közel jött hozzájuk nagy sebességgel, majd megállás után kipattant az autóból és nevetve mondta, hogy: „jól megvicceltelek benneteket”. Jegyezte meg Sándor, hogy amikor bejelentették Whiting halálhírét azt gondolták viccelnek a Paddock-ban.

Ilyen és ehhez hasonló eszméletlen sztorikat hallottunk Sándortól. Sok olyan sztorit is mondott Sándor, amiket sajnos nem írhatok le! 🙁 

Eztán már vége is volt a pályasétának amit néhány közös és egyéni fotó következett valamint a hatalmas köszönet a szervezői csapatnak is ezért a fantasztikus lehetőségért. Majd aztán addig addig győzködték Kingát ( főszervezőt ), amíg megengedték nekünk, hogy saját autóval bemehessünk a pályára és egy teljes kört megtehettünk.

Természetesen szigorú szabályok betartása mellett! Ez egy olyan élmény volt a naplementében, ahogy hajtasz ki a boxutcából a pályára, aminek az érzését le sem tudok Neked írni! Ehhez ott kell lenned és át kell élned! 

És még valami! Ha már eddig elolvastad, azt nagyon köszönöm és örülök neki, akkor most jön az igazi nagy hír! Jódi András megkérte Mészáros Sándort az előző pályasétán, hogy ha ideje engedi és kedved is van szívesen látnánk egy Ferrarista rendezvényen, ahol is tarthatna nekünk izgalmas élménybeszámolókat megoszthat  velünk érdekes és belsős infókat főleg a Ferrarival kapcsolatban…

A velem való beszélgetésnél egyértelmű jelét adta annak, hogy igen eleget fog tenni a kérésnek, de természetesen egy 3 egymást követő hétvégén rendezett futamok ideje alatt ez nyilván nehézkes, de sort kerítünk rá! Tehát hamarosan Mészáros Sándor szakújságírót köszönthetjük a körünkben, aki csak hozzánk látogat majd el!

Röviden ennyit tudtam írni a pálya sétáról. Köszönöm a Hunaroring szervező csapatának amiért ezt az igazán különleges alkalmat biztosítja minden Magyar embernek szurkolónak biztosítanak!