Egyesületünk a Ferraristák Klubja Közösségi Egyesület a mai napon félig-meddig teljesítette a mára kitűzött tervezetteket. A délelőtt folyamán sajnos (mint ahogy írtuk már nektek) a Mid-Engine-os túránkat lemondtuk Salgótarján irányába a kevés létszámnak köszönhetően..A mai közgyűlést azonban NEM(!) a klubtagok a Mekong étteremben kezdték volna meg a közgyűlést eredetileg a XI. Kerületi Fehérvári úton, de végül az egykori bázisunk(Perc Bisztró) helyére nyílt NaSo – japán étteremre esett a választás!Ha már Japán-Nagydíj..




Helyszín : 1114,Bartók Béla út 76. Dátum : 2026.03.28, 18:00Csak ámultunk és bámultunk az étterembe érkezve.A délutánra ígért közgyűlésen a klubtagokat Rigó Csaba Elnökünk köszöntötte,majd a pénzügyi teljesítést Szabó Ottó alelnökünk tárta a résztvevők elé.A határozatképes megjelenés mellett és a jelenléti ív kitöltése után, szavaztunk a két jegyzőkönyv hitelesítőjéről és a vezetőjéről is. Előbbiek Szabó Roxána, Tóth Tamás utóbbi Gere Nóra lett.
Ez után egyhangúan elfogadták a klubtagok a zárszámfejtést, a kitűzött napirendeket és a tervezett újításokat.Azon a helyen,ahol eddig a zászlóink, molinóink, Ferraris mezeink lógtak, most egy letisztult, gyönyörű étterembe találtuk magunkat.
A kiszolgálás 5-ös, akár csak az ételek minősége és adaga is! Természetesen következhetett a közös vacsora elfogyasztása, aminek végén a lehetséges két új klubtagunk érkezéséről is „tárgyaltunk”.
Fantasztikus volt ez a Szombat, ahol kicsit tudtuk feledtetni a délelőtti Salgótarjáni kudarcot, valamint felevenítettük a helyszínen egykor történt emlékeinket. Forza Ferrari, Forza Ferraristák!
📸 : Ferrarista. Hu
© Copyright
2026. ferrarista.hu
Minden jog fenntartva.
![]()
