Az Elnök egy új generációt tervez! 

Elnökünk Rigó Csaba a minap az új szezon / év megkezdése előtt a klub facebook zárt csoportjába tájékoztatta a leendő klubtagokat a jövő nagy átalakításáról, reformjáról!

Az – El presidente – először előterjesztette a kilépett tagok indoklását a máig érvényes belépési nyilatkozattal rendelkező klubtagok felé.

Rigó Csaba : „Nyilván ezt nagy vonalakban tettem, hiszen tiszteletben kell tartani mindenki döntését.Ugyanakkor tudniuk kell azoknak is az igazságot akik máig velünk tartanak.”

Majd a bejelentés után az alábbi mondatokat fűzte a tájékoztatásához.

Rigó Csaba : „Biztos vagyok abban, hogy lesznek még távozóink, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy aki nem teljes tagként vesz részt az egyesületünkben annak valóban semmi keresnivalója nincs ebben a klubban. Viszont a háttérben dolgozom azon, hogy egy új generációt mozgassak meg és fiatal új Ferraristákkal töltsem fel a keretet.( nem mindenáron és nem azonnal). Rendkívűl fontosnak tartom azt, hogy az új generáció is vevő legyen egyesületünkre illetve a szenvedélyre amit tanusítunk a Scuderia Ferrari iránt.”

Egy biztos Perge Flóra és Balla Szonja már mindenképpen az említett új generációját képviselik egyesületünknek. 

Rigó Csaba :”A legfontosabb küldetésem Elnökként (a 3 év alatt hidje el mindenki megtanultam már) , a minőségen van és nem a mennyiségen(!) hiszen lehetünk 80-an is ha abból mindösszesen 10 tag létezése értékelhető… Ezek mellett a klub anyagilag nagyon stabil lábakon áll, szóval a programtervezetünk valós és meg is lesz valósítva. Hamarosan találkozunk a közös vacsorán, majd jön a III. Maranelloi túra.”

Úgy tűnik tehát a Ferraristák Klubja Közösségi Egyesület komoly év elé néz, teli élményekkel és tervekkel.