Egyesületünk „újdonsült” Elnöke Rigó Csaba, saját Facebook oldalán jelentette be a hírt, miszerint az előzetesen 2024. Júliusára kiírt Maranelloi túra, helyet cserél a Kölni Michael Schumacher túrával ami így Márciusban kerül megrendezésre.

Természetesen az oldalunk szerkesztősége hosszabb interjút készített az immáron második ciklusát kezdő Elnökünkkel, Rigó Csabával! 

Köszönjük Elnök Úr, hogy rendelkezésünkre áll, rengeteg kérdéssel fordulunk ma önhöz de talán illene azzal kezdenünk, hogy boldog új esztendőt kívánunk itt a klubbon bellül!

– „Giorno, üdvözlök mindenkit. Természetesen kezdeném azzal, hogy én is nagyon boldog sikerekben és legfőképpen egészségben gazdag új esztendőt kívánnék mindenkinek. (Ferrari sikerekben legyen jócskán 24′-ben.)” 

Gratulálunk az újabb 5 évéhez amit konkrétan elsöprő győzelemmel,gyakorlatilag 100%-os arányban nyert meg ön illetve a vezetőségi tagok. Meglepte önt a végeredmény?

-” Köszönöm! Valójában mindenre felkészültem. A klub ha úgy döntött volna betoltam volna a széket és átadom a helyem. A klub azonban ésszerűen döntött, úgy ahogy én is döntöttem volna az ő helyükben. A 23-as Decemberi közgyűlésen napirendre bocsátott tisztségviselőket érintett szavazáson megmaradt az Elnökség, mi pedig folytatjuk a megkezdett munkát. Hazudnék ha azt mondtanám, hogy nem hiányozna a Ferraristák Klubja Közösségi Egyesület aminek annyi, de annyi mindent köszönhetek, de ugyanakkor éreztem még magamban folytatást.”

Ez a 6-ik éve a klub élén, esetleg kiemelne pár belsős napirendi témát amit elszerettek volna fogadtatni és sikerült is ezt megvalósítani? 

-” Igen, mind az összest! A túraszerződéseket, a Ferrarista. Hu nevének hozzám csatolását, a tisztségviselők újraválasztását, Tóth Tamás gokart támogatását stb. stb. Mind-mind fontos a klub jövője szempontjából.” 

A klub először mutatta meg magát mint közös csapatépítő nap este egy moziműsor keretein bellül. Ha a filmről (Ferrari) és az említett napról beszélünk, hogy látta ezt ön mint a klub Elnöke?

-„Elképesztő élmény volt. Egy Magyar ember nem mindennap mondhatja el magáról azt, hogy 14 barátjával ül be egy vetítésre.  Pláne ha az a film mind a 14 embert összeköti. Fél éve vártam ezt a pillanatot amire büszke is vagyok! Személy szerint Adam Driver az egyik kedvenc színészem, aki mint színész rendkívűlit alakít Enzo Ferrari személyében. Történelmet írtunk, sosem fogom ezt elfelejteni, és szerintem az Allee sem.”

Nem sokat tétlenkedett az Elnöki székben az újévben, hiszen január 3.-án kiírta Facebook oldalára a hírt, hogy a klub két hónap múlva Maranelloba utazik! 

-„Pontosan minden forgatókönyvet előre kigondoltam a vezetőséggel. Azonban a Júliusi flix ár amit kínáltak.. na arra nem. Eredetileg Március Köln-ről szólt volna, viszont ha maradtam volna ennél a tervezetnél akkor a klub tönkrement volna, így azonban észre sem fogja venni ezt a költségvetésben.”

Akkor biztosra veszik a Kölni túra megtervezését? 

-„1000%… Nézd, a tempó feszített.. Január 02-án megvettük a jegyeket Maranelloba. 03-án pedig a szállást is elutaltuk. Most egy igazán fontos bejelentésen dolgozunk, ami igazán nagyot fog szólni! Erre Februárban kerül majd sor, valamint nem beszéltünk a Bécsi kirándulásról még ebben az említett hónapban. Márciusban lesz már közös futamnézésünk, ott lesz Maranello és az V. Túra. Köln pedig 8 személyes mikrobusszal lesz lebonyolítva. „

Köszönjük megtisztelő válaszát. 

-” Én köszönöm. Forzaaa Ferrari „