Egyesületünk klubtagjainak, – miután leértek Budapestről Hajdúböszörmény-Pródra, elképesztő látványban volt része.
Ez a kis település vezetőségének, a szervezőknek és (természetesen klubtársainknak Hortó Jánosnak illetve Makai Tamás-nak) üzenjük innen is, hogy le a kalappal a szervezéssel!
A kis falu teljesen megtelt emberekkel, nézelődökkel, családokkal és még sorolhatnánk. Mondhatni a Poródring teljesen megtelt élettel és étellel!
Hiszen már a kocsiból való kiszálláskor a levegőben érezni lehetett a pörkölt és a töltöttkáposzta illatát is, ugyanis itt ma főzőversenyt is rendeztek!
.. De ne szaladjunk ennyire előre, először is megtekintettük Hortó János „Vörös szenvedély” című bemutatótermét, ahol több mint 300 Ferrari ruhagyűjtemény volt található, egy Ferraris MSC sisak, és rengeteg zászló valamint több mint 200 db Ferraris sapka is. Impozáns volt ezt így élőben átélni, hírtelen a klubtagjaink lélegzete is elált.
Az egyébként légkondícionált helyiség megtekintése után pedig kezdődött az első Robikapa futam a Poródringen amit élőben tekintettünk meg!
Fotók : Ferrarista. Hu
© Copyright 2024 ferrarista.hu Minden jog fenntartva